Hazatérés - úton

Szeged- az ifjúkorom. Apám sírja. Az ott maradtak: Anyám és nővérem.

Messze szakadtam (talán csak hazai viszonyok mellett), évente egy-két alkalom van, amikor „lemegyek”, meglátogatni őket, beszélgetni az élőkkel, holtakkal, bejárni az ifjúkor helyszíneit, a parkokat, ahol szerelmesen andalogtam, az utcákat, az iskoláim környékét, barátok, bulik, kalandok helyszíneit.

Régóta terveztem már ezt az utat. Most új szempontok is közbejöttek: merre vannak elérhető, érdekes ládák?

Az indulás pénteken, a hőhullám kellős közepén, harmincöt fokban. Az autó megadóan nyeli a kilométereket, új játékunk nemrégi helyszíne, a Tisza-tó felé veszem az utat. Most nem Itt keresünk, Poroszló n átkelve M., az utas felfedez valami ismerős épületet: „Ez olyan, mint az Ökocentrum!” Mit olyan: ez AZ! Az első piros egyes ládánk itt lakik. 

A első tervezett pont a Tiszaigari Arborétum  ládája. GCigar 

  Arborétum: Nem gondoltam volna, hogy mennyi ilyesmi van országszerte! (egyébként Miskolcon is van… egyszer talán ládája is lesz? ) Átutazók lévén nem fogjuk most bejárni, de meglátogatni megéri. Bekerül az „Egyszer majd…” címkéjű dobozba.A láda nem is túl könnyen adja meg magát, a holdak bujkálnak az égen, a városi lábbeli csúszkál a töltés oldalán… M. könnyebben mozog. Elunja a bogarászásomat, elindítjuk az ő telefonján is a gé-t, és nem hiába, övé a pont.

... és a retikül :)

 Jó kis játék volt, fotózkodunk a kapunál.

 

 

Tovább: Tiszaörs,  GCTOK

Az Alföldön feltűnő dolog egy domb. Az út mellett magasodó, kápolnával koronázott halom régen is vonzotta a szememet, most oka is lett, hogy megálljunk megnézni. A szemközti kocsmánál parkolunk, indulnánk "toronyiránt”, de egy vendég veszi a fáradságot, útbaigazít minket: a templomocskához a mellékutcából juthatunk el. Az ódon vaskapu énekelve nyílik, a kálvária felvisz az épületig.

 Zárva.

 Kár… Kíváncsi lennék, hogyan néz ki egy ilyen belülről, majd legközelebb…

A doboz jó helyen, nem feltűnő, nem nehéz. Nyomot hagyunk,

 még egy pillantás a templom elől a falura, 

és indulunk.

 

Kenderes. GCVNHM

Nekem nem politika, történelem.

A Horthy-kastély előtt is sokszor elhaladtam már, megállni most van ok: a láda. A kastélyt, az emlékeket, a parkot is szívesen megnézzük egyszer…

A kapu nyitva, valami vegyesbolt van a bejárat mellett,

bent alig 10 méternyire a szobor, aki a jelszót őrzi. 

Besétálunk, nem bántunk senkit. Én lövök néhány fotót, M. olvasgatja a hely történetét…

 amikor egy fiatal nő szólít meg: miért vagyunk itt, nem lehet, jegy, kamera… hát, akkor kimegyünk. ( A kastélylátogatás 1200 Ft.

A minimál program megvan már, sok időt úgysem töltöttünk volna itt. Azért eszembe jut ennél „nagyobb” hely, ahol a parkot és az ott található emlékhelyeket ingyen lehetett látogatni, belépődíj csak az épületbe kellett… mindegy). Más szóval „belógtunk” a ládához. 

 

Túrkeve 47° (szerencsére földrajzi) GC47mt

Egy kis séta nem árt autózás közben, ha még közben az Alföld eznapi legfinomabb krémes fagyijához is hozzájutunk, dupla az élvezet! A fagylaltos a N 47° 0,000' E 20° 37,789' 83 m [GC47mt-1] koordinátán található (hehe, az első multipontnál!),

 a gombóc 70 Ft, nyugodtan vegyen mindenki duplán, kánikulában felejthetetlen. A GPS korrekt, mutatja az utat, nem hisztizik, nem forog, a leírás segítőkész –

 köszönjük, megyünk tovább!

 

Gyomaendrőd a következő állomás. GCGYE

Kihívásnak éreztem, a korábbi logok jelszó nélküliek voltak, a térképek szerint sűrű parkerdő, na ott nem fogunk műhold-jelet találni. Vajon meglesz-e a láda? 

A Körös-töltésen közelítettük meg a dobozkát 

(nem tudtuk, mit keresünk!), itt jól működött a kütyü. Nem is mentünk be az erdőbe, a töltés lábánál haladtunk, amíg a tű merőlegesen nem mutatott be a sűrűbe – még egy kessercsapás-féleség is rémlett, itt vettük be magunkat a bozótba. Bent  -hát a „szokásos” városi erdő: 

elszórt flakonok, papírzsebkendők, barna kupacok… néha azon gondolkozom, hogy kellene valami geokesser-védőoltás, fekáliás fertőzések kivédésére. Sajnos…

Fák gyökerei között tüzetes nézelődés következett, szerencsére mugli-népek ma nem jártak erre, kényelmesen mézelődhettünk, és nem is hiába: egy gyökér mellett felbukkant a kis fehér filmesdoboz. 

Na, Én nyertem! Még csak túl hosszú időt sem igényelt. Öröm, boldogság, mehetünk tovább!

Sok láda van az útvonalon, de mértékletesnek kellett lenni, mert azért szerettünk volna Szegeden aludni, a következő állomást  - Szarvast – máskorra hagyjuk.

 De van egy szép templomrom a szentesi út mellett, lássuk! GCETR

Sűrű sötét felhő tornyosult az esti égen. Messziről látszott, hogy lóg belőle az eső. A kihalt úton gyorsan fogytak a kilométerek, már benne is voltunk, átláthatatlan esőfüggönybe keveredtünk, a hőmérséklet 32 fokról pillanatok alatt 18-ra esett, a szélvédőn kattogtak a jégszemek…  aztán, ahogy jött, el is maradt a zivatar. Friss nyári estében gurultunk tovább…

KRESZ-tábla mutat jobbra. De jó! Arra lesz a rom!

Hát azért nem egészen. A túlbuzgó tábla egy bekötőúttal hamarabb kormányoz le minket az aszfaltról, hittem volna inkább a gé-nek, az még előre mutatott, most zötyöghetek az aszfaltúttal párhuzamos traktorcsapáson vagy 100 métert. De megéri, mert a házak mellett nyugat felé, aranyszín csillogó tarló közepén ott tornyosulnak a falak. 

Megkapó látvány. Az emberek, akik a falakat rakták, az örökkévalóságnak, hol vannak már?

A láda (illetve a jelszó) nem található a megjelölt helyen: az idő elmosta, csak halvány nyomok vannak. Találgatunk M.-mel, de nem megy ez így, marad a rejtői segítség. Danpan örül a hívásnak, ha véletlenül lenne nálunk egy alkoholos filc… Hát „véletlenül” van, a korábbi logok miatt eleve erre gondoltam, hogy ha kiderül a jelszó, felírjuk a helyére. Hát így is történik. A lenyugvó Nap elköszön tőlünk, nem háborgatjuk tovább a régi köveket.

Előtte...

...utána

Irány Vásárhely! GCSZK1

No igen, csakhogy már sötét van. A sok lehetőségből egy maradt, a belvárosi kőfalnál elrejtett doboz. Nem is lenne ez bonyolult annyira, ha nem lenne szétásva a belváros. Előnnyé kovácsolva a hátrányt leparkolunk valahol a főtér melletti utcákban – és bízom benne, hogy vissza is találok majd -, és sétálunk egyet a bársonyos érintésű éjszakában. Nagy élet van itt, kerthelységek, vendéglők, nyüzsgés, mediterrán hangulat. A tér szépségeit azonban már eltakarja az éj – menjünk „ládázni”! Ami nem is olyan magától értetődő, mert a régi kőfal környékén gyakorlatilag nincs közvilágítás. Ez azonban nem zavarja a helybáli fiatalságot („sőt!”), itt is-ott is vidám csoportokba botlunk. A „Szerelmesek kapuja” lenne a láda apropója, ott is üldögél két lány, hát eléggé furcsán nézik a két csapzott „öreget”, akik vakuval önfényképezkednek,

 aztán fejlámpával kezdik tanulmányozgatni a kerítés tégláit… hiba, nehéz a muglik élete!

Ejh, hát elakadtunk! gyanús, hogy „nem találtam” lesz ebből… próbálkozzunk a rejtővel. Este 10 körül, pénteken, hát, meglátjuk… De készséges a srác, ad egy tippet a kereséshez, illetve csak kérdez, de nekem ennyi is elég, két perc, és kezemben a doboz!

Logolni elmentünk egy kivilágított helyre.

 Visszasétálni jóleső érzés volt.

Jó kis város ez, régen is szerettem… Most kicsit nehéz volt elhagyni – na nem a nosztalgikus emlékek miatt, hanem mert ismeretlen mellékutcák labirintusán át kellett megtalálni a Szegedre vezető utat.

Késő éjjel érkezünk. Fáradtan, persze, mint máskor, de új terveink vannak. Holnap felkeresünk néhány szegedi ládát.

Nehezen alszom el. A meleg, a fáradtság, a másnapi kihívások, tervek.

Kíváncsi vagyok kedves városom új titkaira.