Megy ez! (vagy:) Megy ez? - botladozó lépések

Az első "igazi" találat, és az oda vezető göröngyös út története (Dunakeszi fiaskó, és a turulmadár)

Az első siker lelkesít igazán. A hazaúton úgyis meg akartunk állni (rokonlátogatás), nézzük csak, van-e valami a közelben? Sőt, mivel nem nagyon volt netünk, nézték az otthon maradottak, és telefonon mondták el a tudnivalókat.

A rokonlátogatás pedig részemről azzal telt, hogy kértem egy laptopot, és azon próbáltam memorizálni a láda helyét, a leírást. 

Izzó dél volt, mire elindultunk. Olvadt az aszfalt, perzselt a nap, egy ismeretlen város utcáin bolyongva kerestem parkolót, végülis sikerrel. Mehettünk keresni, még jól is esett az árnyas temetőben sétálni.

Hát igen,  sétálni jó, de nem ezért jöttünk.

Hanem találni semmit nem találtunk. Egy hajléktalan fekvőhelye volt a közelben, azt udvariasan kerültük, egyébként szerintem tűvé tettünk mindent fejmagasságig, de hiába. Gyermekkori olvasmány-élményeimtől (Winettou) az ezotérikus megérzésekig mindent előhúztunk, de a láda nem mutatta magát.Hát, ezt fel kellett adni. Azért az emlékművet ijesztgettem: "Megjegyeztelek! még találkozunk!", meg ilyeneket gondoltam neki. és vert seregként kullogtunk vissza a 70 fokosra felfőzött autóhoz.

Ez a kísérlet még útközben volt. Hazaérve aztán rácsavarodtam a netre regeltem a Flóránál, a GC-n, a telefont kiokosítottam, ha már okos a neve, kapott g:hu-t, én meg új célt kerestem.

(Érdekes, hogy fel sem merült bennem, hogy hagyom a fenébe az egészet, nincs doboz, hát nincs, van ms program is a világon: focimeccs, peca, meló, nagytakarítás... Nem. Ahogy figyelmeztetett valaki a fórumon: függőséget okoz ez a játék. De inkább úgy mondanám: új értelmet ad a kirándulásos, utazásos szabadidő-eltöltésnek. Mert eddig ugye az volt, hogy elmentünk valahová, megnéztük a megnézendőket, netán ettünk egy jót - vagy nem jót - valahol, fotóztunk, és kész. Na de most kiderül, hogy van még valami titok, valahol nyomot hagytak az előttünk járók, és mi is megtehetjük, mint az ősember, amikor a kéznyomát a sziklára festette, úgy látszik, ez valami genetikus kényszer, nyomot hagyni, és mások nyomait felfedezni.)

Az új  cél az Arnót melletti magaslaton álló Turul-emlékmű

Jó helyen van, csak oda kell találni, ami azért tényleg nem ördöngösség, 10 kilométerről látható obeliszk. Indulhat is a keresés, kezemben a mobil, és jé... irányt mutat, távolságot... csak kicsit mintha le lenne maradva a valóságtól. Ahogy lépegetek, egy darabig nem mozdul, aztán elkezd változni a távolság, csökken, nő... megállok, akkor is! Mi van???

Aha. Hát az van, hogy a kütyünek idő kell, amíg összebogarássza az égen a holdakat, kiköböli a saját helyét... ez nem egy többmagos ájfon vagy legújabb Galaxy, ez kici, óccó telefon.

Na jó, megértettem. Különben is, miután összeszedte magát, egész értelmesen kezd mutogatni (hogy pont nem jó irányba tartok).

Na ezt is megjegyezzük.

Lépegetek, kezemben a kincskeresővel, szépen csökken a táv, majd 2 métert mutat, és jobbrát, és... Megvan!
Naugye! Megy ez! Egyedül, hurrá!

Akkor most adminisztráljunk... Log küldés (jelszót megjegyezni!) fotó is kell a margarinhoz...

Hűha! A mobilon nincs fizikai exponáló gomb, tapogathatom a hátát, végre kattan, na de az eredmény, az valami elrettentő. Az hagyján, hogy tökéletes kompozíciót szeretnék, amin rajta legyen a madár, a táj, a láda, én (meg a trópusi tengerpart, Pamela Anderson fürdőruhában, az Eifel-torony... persze), de a koncentrálás miatt olyan az arckifejezésem, mint aki megevett 2 kiló margarint kanállal, uborka nélkül...

Na mégegyszer! Hát... ez sem....
Végül ennél maradtam:

Kesser-kompozíció Sancho-változatban:

 A madár elrepült, az oszlop ferde, mint a pisai,

 a tájból egy kis száraz gaz maradt, a fejemből meg ennyi is sok.

Na, de akkor is, ami megvan, az megvan!

Otthon M. kissé féltékenyen hallgatja a győzelmi jelentésemet. Nyilván, már neki is van szimbiótája, aki küldené a pozíciókra... Nem baj, majd megbékül. Egyelőre nem árulom el neki a terveimet.