Belepett minket a moha, a por, a pókháló, vagy mi. Üldögélünk a lakásban, "ezer dolgunk van", meg persze a kesserkutyust is működtetni kell, hajnali séta, esti kozmetika, mindig van valami ok, hogy elzárjam a számítógépet.
 |
| Nőnapi hóvirág :) |
Hát, mára nőnapi lett az időjárás, kifogás nem lehetett, régóta nem volt eső sem, hátha nincs akkora sár a hegyekben ("akkora" nincs.... de a sár, az sár), meg kéne keresni az egyetlen megmaradt bükki ládát, egy igazi matuzsálemet, 2002-ben telepítette 'Laci, Erzséb és Willy, az ebadta...' .
Ez a rejtés valahogy mindig kiesett az útvonalból. Vagy a hegy másik oldalán kószáltunk, vagy tartalék volt és hamarabb esteledett, mint gondoltuk, szóval ott vigyorgott a kipipált találatok között egy levadászandó, már évek óta.
Na, majd most!
Tegnap szóltam M.-nek, hogy tavaszodván, menni kéne, és itt van ez a hely, "ahonnan látni a Magas-Tátrát", vasárnap menjünk, nézzük meg. Hajlott is rá a társ, felpörgette kissé a hétvégi sütés-főzést, így 10 óra körül indulhattunk.
A Sebesvíz-panziótól gondoltam a túrát, az kulturált hely a kocsi parkolásához, és esetleg visszafelé egy kis nassolásra is volna esély a büfében, meg van ott egy kis tó, park, szóval jó lesz onnan sétálni.
(Hm, sétálni... A TuHu azért elég sok szintvonalat rajzolt az útvonalra, erről hallgattam a csapat előtt.)
Meglepetés persze most is volt, mikor nincs? 5 °C-ot mutat a hőmérő, de a tavacskát vastag jég fedi. Hoppá! Már tudtam is, hogy mi lesz a mai meglepi: a fagyott talajt az erőlködő márciusi Nap elolvasztja, olyan 2-3 centi mélyen, iszamlós dágvánnyá változtatja az erdei ösvényeket. És, ami még ezzel jár: a januári ónós eső ágtörmelékkel szórta be az utakat, ezt mi ugyan átlépkedtünk, de apró kis nehezékünknek mindet ugrania kellett - illetve, lehetőség szerint 2 méterenként megrágni egyet, tovább túrni a vaddisznó-túrásokat, az ösvényről merőlegesen távolodni, el nem tudom képzelni, hol kötne ki ez a kutya, ha hagynánk, hogy arra menjen, amerre kedve tartja?
 |
| Út, a jobbak közül |
No, vándoroltunk, mint Frodó és Samu, a hegyekben, Pamacs alakította Smeagolt, a hátráltató kis törpét, persze hótiszta lélekkel, szemben a történetbelivel. Csúszkáltunk, botladoztunk, a kutya hol a póráz hatósugarában bujkált bokrok közé, gödrökbe, dombokra, hol M. ölében nézelődött, hol nálam himbálózott az utazótáskájában, vagyis most is működött a rejtés nehézsége +1 függvény.
A távolság kilométeren belül volt, de az utak igen zegzugosan közelítették a ládát. Azért végül csak meglett, ahogy írva volt, kövekkel fedve, rönk alatt - kissé nyirkosan ugyan, mert elég viharvert a doboz, de a korábbi keresők alapos ragasztgatásának hála használható volt a tartalma.
A Magas-Tátra?
Hát, az már nincs meg. Összement, vagy az erdő nyújtózkodott elé a képbe- de innen már nem látható szegényke.
Azért csak jó volt feljönni, harapni a kora tavaszi levegőt, fürdetni arcunkat a melengető napfényben, elfáradni, egészségesen.
