2015. december 25., péntek

Karácsonyi mese

Szent-délben indultunk el, halászlé után, a „közeli” geokari felé, Debrecenbe.

Túra előtt persze tájékozódás, akkutöltés, ládaoldal-nyomtatás, ahogy ez már lenni szokott. Még Pamacs geocimborának is szereztünk egy új hegymászótáskát, igaz, azt inkább miattam, hogy könnyebb legyen vele hegymászni. Bár nem tudom, mekkora hegyet lehet Debrecenben meghágni, de sosem tudhatjuk, ugye.

 Közbevetőleg: a karácsonyi rejtvényt megpróbáltuk megfejteni. Én egy hétköznap este 11-kor álltam neki, aztán éjjel fél 3 tájt arra gondoltam, hogy munkanap vár rám, a sudoku pedig több radírt fogyasztott, mint egy elsős kisiskolás. Hát ez van, ha az ember nem készül fel eléggé. M. meg akarta mutatni, hogy hogy is kell ezt… szóval szépen megvártuk, míg  megjelenik a megfejtés a ládaoldalon.

Megjelent.

Olvasom: Haláp. Az meg hol? Gugli barát szerint Zalában. Végülis, mióta a DEocaching-buli Balatonfüreden volt, már nem lepődöm meg ilyesmin.  (Kérdeztem Fattilát, miért pont ott? Azt mondta: - Mert még a környéken már mindenütt voltak, a Balcsin meg még nem. Gondolom, a következő a Bahamákon lesz, elvégre még ott sem… J)

Na, szóval Haláp. Szerencsére Hajdú-Biharban is van ilyen. Ha meg már Debrecen, nézzük, miféle új látnivalók vannak még a civis városban:
-              -  új láda a zsinagógánál
-              - fix trafipax a 35-ösön

Ezeket be is terveztem. A zsinagógás láda helyén a kütyü 18 métert mutatott, így szépen körbejártuk a háztömböt, hátha valahonnan közel lesz, végül aztán az „én hová rejteném” elv alapján egyből meglett a kis édes. Baj nem volt belőle, Pamacsnak úgyis sétálni való kedve volt.

Most már tényleg a karácsonyfa következik! M. kissé felvonta a szemöldökét, amikor egy ideje már csak a városon túli mellékúton fúrtuk magunkat az egyre masszívabb ködbe, majd balra, egy földútra, ami úgy hullámzott, mint a Balaton másodfokú viharban… és csak hullámzott… hullámzott… Amikor már reménytelenül végtelennek tűnt az út, azért mégiscsak megérkeztünk valahová, egy nagy focipálya-féle placcra, ahol egy kis esőbeálló eresze alatt ott volt a jel.

A jel
Pamacsnak nagyon tetszett a laza homokos kaptató, vidáman felvonszolt bennünket pórázvégen (elvégre az ő póráza végén én vagyok, ez csak nézőpont kérdése) a HEGY-re. Höhö, hegy! Hármashegy. Maradjunk annyiban, hogy nem lepte örök hó az ormait, szerencsére.

 Ott volt a Fa, a jó öreg zöld kincsesládát meg keresni sem kellett, olyan széles kessercsapás vezetett feléje. Elrejtve meg úgy volt, mintha a mesebeli boszorkahasalna rajta, akit a legkisebb királyfi szerencséjére öreganyjának szólított, amint az az erdőn át cipelte hátán az öl rőzsét… szóval egy öl rőzse ,vagy kettő – ez takarta a kincseket.

Némi kis ínyencséggel kipótoltuk a készletet, fotózkodtunk, majd gyorsan levadásztam a közeli kilátónál levő ládát.

Itt nem voltunk magányosak, egy Simson motor volt kikötve a korláthoz. A gazdája látszólag sehol, majd egyszer csak léptek kopogása hallatszott a kilátó felől amint lemászott egy fiatal srác. Pár szót váltottunk, aztán ki-ki ment a maga dolgára. (azért remélem, hogy a fiatalember, ha ki is szúrta a karácsonyfánk körüli mozgást, nem rosszalkodik arrafelé).

A mi dolgunk még egy rejtés volt, légvonalban 1,2 km-re, panzió és kalandpark. Meg is lett minden, a szállás is, a kaland is, ugyanis időközben vastag, ködös sötétség telepedett az erdőre. Visszahullámoztunk az aszfaltos útra, majd valamiféle tanyák között kanyarogva a panzió felé vezető földút következett.

Egy kanyar után felsejlettek a sötétlő épületek, az út mintha a portán keresztül vitt volna a láda felé. Egy fészer-féle falánál egy növendék borjút pillantottam mega reflektorok fényében… M. szerint viszont az egy kutya volt! Húha, itt biztosan nem fogok éjszakai erdőkben sétálni! Halványan reménykedtem, hogy hátha valami drive-in rejtéssel lesz dolgunk, azt még megreszkíroztam volna, de a legközelebbi helyen is több mint 70 méterre volt a cél. Na nem, mi vagyok én, rettenthetetlen jedi-lovag, hogy mindenféle messzi-messzi galaxisok sötétjében keressek kincset?. Ami tőlem tellett, az egy alkalmasnak tűnő helyen végrehajtott szabályos Y-megfordulás  (M.et nem szórakoztattam azzal, hogy kis híján sikerült elásni a kocsit a laza homokban a profi manőver során).

Visszamentünk a már ismert udvaron keresztül, magunk mögött hagytuk az enyhén vicsorgó fogú bocit, és megkönnyebbülten zümmögtünk hazafelé a ködös éjszakában. Még kipróbáltuk a jávorszarvas-teszt alföldi változatát: cikkcakkozva kellett kikerülni az út közepén „legelésző” őzsutát – tényleg, mi a szöszt eszegetett vajon a forgalmas út felezővonalánál, leszegett fejjel?

Azért szerencsésen hazaértünk végül. Meleg szoba, ünnepi vacsora, kellemes fáradtság.


Boldog Karácsonyt!