Szent-délben indultunk el, halászlé után, a „közeli” geokari
felé, Debrecenbe.
Túra előtt persze tájékozódás, akkutöltés,
ládaoldal-nyomtatás, ahogy ez már lenni szokott. Még Pamacs geocimborának is
szereztünk egy új hegymászótáskát, igaz, azt inkább miattam, hogy könnyebb
legyen vele hegymászni. Bár nem tudom, mekkora hegyet lehet Debrecenben
meghágni, de sosem tudhatjuk, ugye.
Közbevetőleg: a
karácsonyi rejtvényt megpróbáltuk megfejteni. Én egy hétköznap este 11-kor
álltam neki, aztán éjjel fél 3 tájt arra gondoltam, hogy munkanap vár rám, a
sudoku pedig több radírt fogyasztott, mint egy elsős kisiskolás. Hát ez van, ha
az ember nem készül fel eléggé. M. meg akarta mutatni, hogy hogy is kell ezt…
szóval szépen megvártuk, míg megjelenik
a megfejtés a ládaoldalon.
Megjelent.
Olvasom: Haláp. Az meg hol? Gugli barát szerint Zalában.
Végülis, mióta a DEocaching-buli Balatonfüreden volt, már nem lepődöm meg
ilyesmin. (Kérdeztem Fattilát, miért
pont ott? Azt mondta: - Mert még a környéken már mindenütt voltak, a Balcsin
meg még nem. Gondolom, a következő a Bahamákon lesz, elvégre még ott sem… J)
Na, szóval Haláp. Szerencsére Hajdú-Biharban is van ilyen.
Ha meg már Debrecen, nézzük, miféle új látnivalók vannak még a civis városban:
- - új láda a zsinagógánál
- - fix trafipax a 35-ösön
Ezeket be is terveztem. A zsinagógás láda helyén a kütyü 18
métert mutatott, így szépen körbejártuk a háztömböt, hátha valahonnan közel
lesz, végül aztán az „én hová rejteném” elv alapján egyből meglett a kis édes. Baj
nem volt belőle, Pamacsnak úgyis sétálni való kedve volt.
Most már tényleg a karácsonyfa következik! M. kissé felvonta
a szemöldökét, amikor egy ideje már csak a városon túli mellékúton fúrtuk
magunkat az egyre masszívabb ködbe, majd balra, egy földútra, ami úgy
hullámzott, mint a Balaton másodfokú viharban… és csak hullámzott… hullámzott…
Amikor már reménytelenül végtelennek tűnt az út, azért mégiscsak megérkeztünk
valahová, egy nagy focipálya-féle placcra, ahol egy kis esőbeálló eresze alatt
ott volt a jel.
 |
| A jel |
Ott volt a Fa, a jó
öreg zöld kincsesládát meg keresni sem kellett, olyan széles kessercsapás
vezetett feléje. Elrejtve meg úgy volt, mintha a mesebeli boszorkahasalna rajta,
akit a legkisebb királyfi szerencséjére öreganyjának szólított, amint az az erdőn
át cipelte hátán az öl rőzsét… szóval egy öl rőzse ,vagy kettő – ez takarta a
kincseket.
Némi kis ínyencséggel kipótoltuk a készletet, fotózkodtunk,
majd gyorsan levadásztam a közeli kilátónál levő ládát.
Itt nem voltunk magányosak, egy Simson motor volt kikötve a
korláthoz. A gazdája látszólag sehol, majd egyszer csak léptek kopogása
hallatszott a kilátó felől amint lemászott egy fiatal srác. Pár szót
váltottunk, aztán ki-ki ment a maga dolgára. (azért remélem, hogy a
fiatalember, ha ki is szúrta a karácsonyfánk körüli mozgást, nem rosszalkodik
arrafelé).
A mi dolgunk még egy rejtés volt, légvonalban 1,2 km-re,
panzió és kalandpark. Meg is lett minden, a szállás is, a kaland is, ugyanis
időközben vastag, ködös sötétség telepedett az erdőre. Visszahullámoztunk az
aszfaltos útra, majd valamiféle tanyák között kanyarogva a panzió felé vezető
földút következett.
Egy kanyar után felsejlettek a sötétlő épületek, az út
mintha a portán keresztül vitt volna a láda felé. Egy fészer-féle falánál egy
növendék borjút pillantottam mega reflektorok fényében… M. szerint viszont az
egy kutya volt! Húha, itt biztosan nem fogok éjszakai erdőkben sétálni!
Halványan reménykedtem, hogy hátha valami drive-in rejtéssel lesz dolgunk, azt
még megreszkíroztam volna, de a legközelebbi helyen is több mint 70 méterre
volt a cél. Na nem, mi vagyok én, rettenthetetlen jedi-lovag, hogy mindenféle
messzi-messzi galaxisok sötétjében keressek kincset?. Ami tőlem tellett, az egy
alkalmasnak tűnő helyen végrehajtott szabályos Y-megfordulás (M.et nem szórakoztattam azzal, hogy kis
híján sikerült elásni a kocsit a laza homokban a profi manőver során).
Visszamentünk a már ismert udvaron keresztül, magunk mögött
hagytuk az enyhén vicsorgó fogú bocit, és megkönnyebbülten zümmögtünk hazafelé
a ködös éjszakában. Még kipróbáltuk a jávorszarvas-teszt alföldi változatát:
cikkcakkozva kellett kikerülni az út közepén „legelésző” őzsutát – tényleg, mi
a szöszt eszegetett vajon a forgalmas út felezővonalánál, leszegett fejjel?
Azért szerencsésen hazaértünk végül. Meleg szoba, ünnepi
vacsora, kellemes fáradtság.
 |
Boldog Karácsonyt!
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Szólj hozzánk!