Látjátok, feleim

Azt hiszem, ezt mindenki átéli. 

Amikor megérkezel a célhoz, még nincs a kezedben a láda, még keresni kell, de már érzed a győzelem illatát, már a célnál vagy.

A felismerés öröme, hogy "igen, ide kellett jönni", a megérkezés öröme.

Egy kis katarzis.

Maga a láda már a végjáték része, mint a vadásznak a trófea készítés: nem a log a győzelem, hanem az oda vezető út.

Boldva

Az út élesen kanyarodott a főtér előtt. Nem emlékeztem már, milyen látvány vár a kanyar után, kicsit lebénultam, csak bámultam a képet: rendezett park, elegánsra nyírt gyep, szépen kimunkált kőfalak, és a tér közepén az időtlenül öreg kis templom... A érezni lehetett a szándékot, ami ezt a helyet ilyenné tette.

Ember nem nagyon volt a téren, így leparkoltam egy félreeső helyen, és elkezdtem "szájat tátani". Jó turistaként fotóztam mindent, ami a szemem elé került, mert hát érdekes volt, szép, valahogy érezni lehetett a hely gazdáinak gondoskodását.

Látjátok, feleim...

Napóra

És a használati utasítás hozzá

 Itt nem volt szétdobált szemét, kitaposott ösvény (talán csak a lépcső gyanánt az egyik fához támasztott tégla bontotta meg a harmóniát., de ezt csak a szőrszálhasogató természetem mondatja. Igazán megkapó látvány volt.

Sorra jártam az emlékeket. Az öreg fa törzse köré alkotott szöveget,

 a tér sarkában felállított emlékmű-félét,

 a "barátok házát",

Valaki jó kedve sziklakertet alkotott

Eladó

Fazekaskorong

az épület mögött egy kis színpad

 a templom kapujának furcsa díszeit.

  Éppen a napórát próbálgattam (nem akart "ketyegni", mert a Nap alig talált utat az egyre sűrűsödő felhők között),

13 óra :)

  amikor emberek érkeztek az épülethez. Egy fiatal pár, kíséretükben egy idősebb úr. Kinyitották a kaput, és elkezdték leszedni az ágakat, szarvasagancsot.... Hopp, ezt nem hagynám ki! Hamar szóba elegyedtünk. Kiderült, hogy a fiatalok tegnap esküdtek itt, a dísz a vadász-vőlegénynek szólt... 

Egy napja házasok

 

Az idős úr a helyi tiszteletes volt. Barátságos ember, bemutatkoztunk, és éltem a lehetőséggel, bekéredzkedtem a templomba, néhány fotó erejéig. 

paleolit-kori cölöpház maradványai

A márványlap felirata

A tiszteletes úr pár mondatot mesélt a hely történetéről, a Halotti Beszéd keletkezéséről. a szomszédos épületben levő helytörténeti múzeumról - ami most éppen nem látogatható, átépítés miatt (ez az én szerencsém mostanában), szóval egy csomó információval lettem gazdagabb. 

No, de a ládáról se feledkezzünk meg! Amint elvonult a három helybéli, megkerestem a dobozkát, ami a részletes leírás alapján rutindolog volt. Nekem... Másnak talán kissé magas a rejtekhely, igaz, emiatt nem illenék lépcsót építeni a fa törzséhez.

a láda

Valahogy marasztalt a hely, tébláboltam még tovább... mit lehet még kihozni ebből a rejtésből? Mondjuk megkeresem az alternatív jelszót, már csak tanulás gyanánt is - emlékszem még a révfülöpi kalandra, amikor egy órán át vizslattunk egy villanyoszlopot az éjszakában - Azt írja a rejtő, menjek a buszmegállóba... üljek le... gondolkodjak...

Mentem.

Leültem.

Már éppen gondolkodni kezdtem volna, amikor hirtelen megtelt a váró emberekkel. A két asszonyság telepedett mellém. Mi van, ha éppen a megfejtésen pihennek? Egy fiatalember kissé távolabb rágyújtott, unottan pöfékelt, két nő valami érdektelen dologról csivitelt, és mind engem méregettek, a fura alakot, aki nyakát tekergetve üldögél köztük a padon... Hát felálltam és eloldalogtam.

Gondoltam, megvárom, míg elviszi a népet egy busz, vagy az ördög, de máshogy alakult. A dombok felől magas, sötét felhő emelkedett,

 mennydörgések gurultak végig a falu háztetőin, hatalmas esőcseppek puffantak szét az úton. Feladtam hát, visszatértem az autóhoz, hazaindultam.

Az alternatív jelszó (és a rejtő) megőrizte titkát. 

 Az utolsó kép - erről nincs fotó -, a visszapillantó tükörben a szürke háttér előtt büszkén magasodó templomtorony, amint lassan eltakarja a zápor függönye.