Föld alatt, föld felett I.

Avagy: "Ember tervez...."

Miskolc nem bővelkedik geoládákban. A városban elérhetőket már levadásztuk, már csak a végeken található néhány. Szombatra egy olyan célt gondoltam ki, ami helyi tömegközlekedéssel megközelíthető, és nem is nagyon veszi igénybe az erőnket. Egy kényelmes séta Miskolctapolca dimbes-dombos utcáin, a logok szerint egyszerű rejtés, könnyű délelőtti séta, ebédre hazaérünk. Szinte kevés is ez egy napra, úgyhogy estére még egy pecát is beterveztem a barátaimmal, hadd legyen teljes a nap.

Nem készülődtünk nagyot, "városi" ruha, kis táska, buszjegy, ennyi. Bár... valami sugallat miatt én a túracipőt húztam. M. fehér topánkáit azért furcsállottam, de hát, egy városi kószáláshoz miért ne? Azért óvatos duhaj vagyok én, újabban mindenhova térképet és iránytűt viszek, ami messzebb van a sarki sörözőnél... 

Térkép nem is kellett, a Júnó szállodához közeledve méretes útbaigazító tábla mutatta az utat:

 

Eltévedni lehetetlen

Csendes utcákon ballagtunk kényelmesen, nézegettük a kacsalábú palotákat, elhagyatott, régi házakat, a rigók énekébe csak ritkán brummogott bele egy-egy "szlovák" BMW X6, Audi 8 - olyankor félreálltunk, nehogy akadályozzuk a közlekedést.

Tarts jobbra

M. már noszogatott, hogy nézzem meg a kütyüt, mert lassan kiértünk a házak közül, és sehol egy templom... az utca végén a Bükk, balra egy sárga kerítés. Ja, ez a sárga kerítés a templomkerté. Az épület elbújik a fák mögött, ha a kapura nem lenne kiírva, talán tovább is sétáltunk volna.

Ez így eléggé érdekes, a járókelő konstatálja, hogy a sziklatemplom létezik. A kapun a felirat szerint vasárnap 10-től van nyitva, hát, szombat van, mindegy, nézzük meg közelebbről!

Meglepetésre az ajtó nyitva volt, bent egy férfi takarított. Megkérdeztük, hogy bemehetünk-e, készségesen beleegyezett.Így lett részünk a kivételes élményben: felderíthettük a tényleg csodálatos, misztikus hangulatú épület titkait:

A tufába vájt járatok

A mécsesek fényében misztikus lehet

urnafülkék

Az oltár

Isten háza

Furcsa hangulatban, csendben nézelődtem.

Szótlanul léptünk ki a templomból, lassan oldódtunk. Az előtérben készítettünk még egy-két fényképet a "családi album" számára

Önkioldó...

Megállt az idő (de az óra legalábbis)

Szószék a bejárat előtt

Már csak a logot kellett elküldeni. A jelszó a jelzett helyen volt, a parkoló "jobb oldalán" (Ez a 'jobb oldala' engem kissé zavarba szokott hozni, mióta egy "fa jobb oldalán" elrejtett jelszót nem találtam meg, de most nem volt gond.)

10:03, még korán volna hazatérni. Mit tesz ilyenkor a jó ládász? Megkérdezi a kütyüt, hogy hová menjen. 

Mert a jó ládász legjobb barátja a kütyü (?). 

A kütyü, meg mint valami kocsmai asztaltársasági haver, aki nem hagyna ki egy szívatós, vaskos tréfát, mondja is a tutit: "Nincs másfél km, gyerekjáték, menj tovább!"

Mentünk...

(A nap folytatása a Föld alatt, föld felett II. postban)

Két kereszt (tévelygéseink)

Gyenesdiás, a Keszthelyi-hegység lábánál.
A hosszú hétvégét még két nappal megtoldottuk, hogy "legyen idő mindenre", és készültem is

emléktárgyakkal

Térképekkel, akkumulátorral, gépekkel, nem érhet meglepetés.

A közelünkben van is egy láda, az egyik kedvenc kirándulóhelyünk, a felhagyott kőbánya marsbéli vidékén.
Ez jó lesz elsőnek...
Az oda vezető úton egy logbook:

Az én nevem is itt van! :)

Reggel, frissen indulunk, jó kis reggeli, kávé megvolt, energia a maximumon... Hanem a ládához vezető út, "HŰHA"! Én városi aszfalthoz vagyok szokva, emberek!, M. vidáman lépked fölfelé, na de én hozzá képest egy zsák jófajta cementet is viszek magammal (képletesen, nem cement az... :)), azzal azért eléggé szuszogós az ösvény. Párom onnan fentről biztatgat, hogy "innen már nem emelkedik", persze, annak idején a Tisza-túrán is vigasztalt minket, hogy "a kanyaron túl már ott a Túr-torok", hát persze, ott volt, egy kanyaron túl... 

Na, térjünk vissza a földre. Előbb-utóbb tényleg elérünk a csúcsra, eszembe jut a hegymászók kudarcos élete: Innen már csak lefelé visz út - de azt én nem nagyon bánom. Ellenőrizzük a kilátást, festői.

A láda megintcsak M. zsákmánya. Úgy könnyű, ha levegőt is kap a kesser!

Tehát, ez megvolna, mehetünk tovább, lefelé. A turista-ösvény körbefut a kráter szélén, és szépen visszavezet a sárga jelzés majdnem a házikónkhoz. Hát, azért nem árt megnézni, hová lépünk, mert egy-két helyen a csúszós murva egyenesen vinne a bánya aljára. De nincs semmi gond, szép helyeken ballagunk,

cserszömörce

mire visszaérünk, ébredeznek a túrázók is (ezen a hétvégén valami országos találkozó volt itt, a környéket sűrű sorokban lepték el a túrabotos, itinert böngésző járókelők).

Mindenkinek a maga keresztje

A nap azonban a keresztről szól.
Mit keresztről- FÉNYKERESZTRŐL!

Gyenesdiás gyakorlatilag egybe van épülve Vonyarcvasheggyel,  és itt van a környék másik nevezetes ládája a Fénykereszt. Ami egy csodálatos dolog, a magaslatokra építik ezeket, éjszaka messzire világítanak. Érdekes dolog. Ez meg itt van a szállásunk fölött, a domboldalon oda látunk a kertből.

A láda leírása Vonyarcról mondja a megközelítést, de minek mennénk odáig, amikor itt, két utcával lejjebbről is vezet oda út, tanösvénnyel, szupi, induljunk!

Ott van, 350 méter!

Keresztút is van!

Szóval haladunk. Szépen kiépített tanösvényen visz az út, hidacskák, táblák, van itt minden. Egy pici gondot a kütyü okoz, mert olyan 2 km-re mondja a keresztet, na de nehogymár megvicceljen egy gép, itt van a fejünk felett, mindjárt oda is érünk! Elvégre ez csak egy "óccó kici" telefon, a műholdak elbújnak a fák közt, akármi lehet, az ember azért ember, hogy úrrá legyen a nehézségeken, nem?

Úrrá lenni...

 

Kilátás Keszthelyre

A célnál....?

Fénykereszt, nem?

Nézzük csak. Szinte minden megvan, kell még a láda. Írva vagyon, hogy a kereszttől 40 méterre, és vastag kesser-ösvény is visz oda. És hogy "egy fenyőfánál". Na! Itt van vagy ezer fenyőfa, konkrétan ez egy fenyves. Ösvény - az mindenütt van. Csak láda nincs, akárhogy tűvé tesszük is az erdőt. Még egy leláncolt létrát is találtunk, de jel rajta semmi.

M. meditál a kereszt mellett a szépen kiépített pihenőn, én gombászom.... mindegy, ez bukta, menjünk.

Kicsit rossz a kedvem. A játék nem jó, ha kudarcot okoz, akkor minek az egész?

Egy túraösvényt követünk hegyen-völgyön, erdőn-bozóton át, némi izgalmat egy vadmalac-etető okoz, vályúval, megrágott krumplikkal, de malac  - reméljük - nincs erre most. Az ösvény egy dombtetőre vezet, a dombtetőn pedig - egy Mária-szobor!

Itt már azért fáradunk...meg a fényképezőgép is

  Hopp, ez bónusz találat, ismét csak festői kilátással a Balatonra.
Visszasétálni a házunkhoz már csak egy órácska.
Ott, megpihenve újra nézzük a leírást.
(Mert nem adom fel...)
M. is nézi: Kálvária... padok... kövek... sétaút... Hát ez nem olyan!
Nem olyan?
Már én is látom: a kereszt kissé máshogy fest, más a talapzata...
NEM IGAZ!!!!
Ez egy MÁSIK KERESZT!
Áááá!!!!!!!!!
 
Na, gyerünk!

Közjáték

Ha már Vonyarcvashegy, van ott  egy másik rejtek is, a Helikon-taverna, olyan egyszerű odatalálni, hát nem hagyjuk ki.

Aha... Kezdem én már érezni ezt a mókát: ha egyszerűnek tűnik, akkor bonyolult... Most M. is bonyolult, nem akar négykézláb mászkálni melegítőben egy előkelő étterem parkolójában. Hát, ha nem, hát nem. Majd én, bár rajtam sincs frakk, de nem számít. A telefon viszont bekrepált, valamiért nem szól a műhódokhoz, nem csinál semmit, a távolságot elegánsan lerendezi egy nagy kövér kérdőjellel. Eh! akkor is!

Megyek a leírás szerint, nézek szigorúan, bokor mögé, kő alá.... de nicsak! Emberek!

Mit emberek, Kessertársak! És, ahogy nekem égető szükségem volt rájuk, úgy nekik is rám, mert nem boldogultak a láda visszarejtésével. Megegyeztünk, hogy majd én megoldom, meg egyébként is köszi, és borzongva gondolok rá, hogy azt, ott, GPS nélkül, M. nélkül én soha.... (bár M. hajlott volna az alternatív útvonalon történő megközelítésre, és onnan talán könnyebben is levadászható lett volna).

Hát így lett meg ez a ládika, köszi érte Ballaszéknak (ha jól nézem a találatokat)

Közjáték vége 

Megyünk a kereszthez tehát. GPS nincs, marad a leírás. "Rezgő köz", itt kell befordulni. De hol az a köz? Én vezetek, M. nem nagyon olvas autózás közben. Amikor úgy érzem, már elég, befordulok - hát ez az a köz! (M. kér tőlem öt számot, most ilyen eltalálós hangulatban vagyok), Leírás szerint sorompó, sétaút, egy kis tévesztés, de csak azért, hogy a völgyből is megtekinthessük a keresztet.

Aztamindenit, tényleg ott van!

Innen már magától értetődik az út.Megmásszuk ezt is, a láda egyszerűen megadja magát. Amíg logolgatok, kissé félrevonulva, egy másik csapat is megérkezik, hát szólok, hogy éppen nálam van a tartalom... a kollégát legalább megkérem, hogy fotózzon le minket

Köszönjük Fodor8peter!

Hát, ezek lennénk, kissé fáradtan.
:))

Epilógus

Hazafelé úton nagyokat nevettünk - magunkon, hogy hogyan vezetett meg bennünket a két kereszt.

A kütyü pedig szépen mutatta az utat.... Szerintem ebben egy apró kis sértődékeny törpe lakik.

Éjszaka a templomban

Versenyben vagyok a Nappal.

Ö monoton kitartással halad a nyugati látóhatár dombjai mögé, egyre melegebb narancsszínre festve maga körül az eget,.

Alattam monoton duruzsol az autó, egymás után sorakoznak az alváshoz készülődő falvak, balra a tó egyre szürkébb takaróba burkolva.Jó lenne még világosban odaérni. A négyszázadik kilométert nyomjuk, "majdnem" jól számoltuk ki az érkezést.

Le kell hajtani a főútról, a falu felé, ott lesz a cél... de persze nem jó helyen  vagyunk, ez  már megszokott. Kikászálódva a kocsiból, megmacskásodott lábaimat nyújtogatom, míg magához tér a kütyü. A türelmem eredménye az információ: a jónak gondolt utca egy üdülő kapujához vezet - hát ott nem lesz templomrom. 

És messze is vagyunk.

Visszafelé a műszerfalra tapasztom a telefont, mint valami Dakar-versenyző, iránytű alapján haladok, pár száz métert mutat, amikor megállok egy kihalt parkolóban. Mellettünk a vasútállomás, szép, karbantartott, egészséges kerítéssel. Hm... Át kellene kelni a túloldalra, de sehol egy rés. Távolban a hetvenes években épült gyalogos felüljáró, még az irány is jó, szépen csökken a távolság.

Szépen sűrűsödik az este.

Lekaszált rét végében magasodnak az ódon falak, megvan a templom.

  Én toronyiránt veszem az utat, M. meg szökdécsel és cikcakkozik - hát, ő találta meg a lócitrom-kupacot a fűben. :)

A leírás a templom hátsó falához irányít... nekem ugyan némileg bizonytalannak tűnnek az ilyen definíciók, amióta egy fa "jobb oldalát" kellett megtalálni, de most is segít a g:hu, 10 méteren belülre visz. Kőfal. Szép lesz ez, sok évszázada rakott kövek között hogy lesz meg a ládánk?Előkerül a fejlámpa... na, azt M.-nek adom, én úgysem fogok itt semmit meglátni. És úgy is van, perceken belül kezembe nyomja a ládát.

(Érdekes láda, bár talán nem túl célszerű, a nyirkos időben a logfüzet is átázott. Talán volt itt jelszó - de most csak egy nyirkos paca, mint valami Rosrach-teszt: 

Logolunk, fotózunk hát az is érdekes, a gép nem igazán ilyen extrém esetekre van kitalálva, de hát kell Flórának is a fotó, meg nekem is.Ami sikeredett:

Könyvelőiroda

Szellemek az éjszakában (hát ez hogy született?)

Valami van a jobb kezemben (apmál)

A ládát nem lehetett vízmentesíteni, a logbookot azonban bezártuk egy hermetikus zacsiba, visszarejtettük

Azám, de a jelszóval mi lesz?

Alternatív egy villanyoszlopon. Na igen, meg is van, na de éjjel, zseblámpával egy vasszerkezetet végigszimatolni... hát mit mondjak, egy fél óráig szimatoltam 10 centi távolságról mire meglett... de meglett!

Monoton duruzsol az autó, apró szemű esőt szór a szélvédőre a szél, a kihalt úton csak mi utazunk a balatonparti éjszakában.

Horgászni mentem!

Hát igen, több szerelmem is van:

A régi, megszokott szerető, már ismerjük egymás minden rezdülését, gondolatát, és az új, a lelkes, izzó, izgalmas, felfedezendő. Féltékenyek is egymásra, mindkettő magának akar.

Jó lenne már horgászni egy jót, és "szegedi" vérem hív, tehát az irány a  mindig titokzatos, izgalmas Tisza.

De ha már Tisza, akkor nézzük meg, mit lehet itt kesselni? Mivel éppen kifogytam a flórás pályázatokból, kézenfekvő volt azok közt keresni. Volt is kettő, a tiszadobi Andrássy-kastély és a tiszalöki erőmű arborétuma.

A  hepehupás bükk-hegységi rejtekek után tetszetősnek tűnt a két alföldi helyszín, a pénteki lépcsőzős hegymászástól úgyis izomlázam volt.

Felszerelkeztem hát kétlaki módra:
- Etetőanyag
- kukac
- horgászbot
- akkumulátor
- navigáló kütyük (kettő is, hogy biztosra menjünk)
- akkutöltés
- térképnyomtatás
- elemózsia

A két kütyü közül a telefon a szokásos, a PDA viszont azért kellett, mert ismerem én magunkat. Van olyan Pest-megyei község, ahonnan egyszer alig tudtunk kikecmeregni, szóval híres eltévedők vagyunk mi. Hát, beleírom a helyszínt (de jó, hogy hétféleképpen lehet a koordinátákat írni, rátaláltam nick-névrokonom excel-fájljára, így már a PDA is bevette a célokat.

De, ahogy már megszokhattam (és az olvasóim számíthatnak is rá/rám), semmi nem működött az előre eltervezett módon.

De haladjunk sorjában.

A Miskolc-Tiszadob útvonal nem mérhető az északnyugati átjáró kereséséhez. Csakhogy tudom, hogy nem tudom: Tiszaluc belsejében van egy rész, ahol soha nem találom el elsőre (másodikra-harmadikra?), a tiszai komphoz illetve pontonhídhoz vezető utat. Szoktam ott bolyongani, tétovázni, kérdezősködni, hát erre gondoltam az autós navit, hogy egyszer végre "nyílegyenesen" odataláljak. A "Maaargit" majd szól, hogy "a következő lehetőségnél fordulj jobbra". Csakhogy a hajnali indulás után már látszott, hogy ez az izé vérszemet kapott androidos kollégája vicceitől, ő is próbálkozik. Csak semmi Tiszaluc, "menj Tiszaújváros felé!", Az ördögbe, valami beállítást biztosan benne felejtettem, na mindegy, tudom én az utat, majdcsak rájön ez, ha a közelben leszek... Hát nem jött rá.

Egyszerűbb volt megkérdezni egy biciklis nénit.
Egyszer kipróbálom, a falusiak hátha geo-koordináták alapján is tudják: "Szélesség N 48° 1,231' Hosszúság E 21° 10,945'? Hát a Józsi kocsmájánál fordujjék 270 fokra, haladjék 872 métert...."


GCtdob
 

Na, megvan Tiszadob, megvan a kastély.

 Nagyon szépen rendbe hozott épületegyüttes, de azért látszik, hogy hol apadt el az euro-forrás. A barokk mintájú park azonban - hát az letarolva, a gaz magasabb, mint a labirintus buxusainak csonkjai, szomorú

.Sétálunk azért a kellemes reggeli napsütésben. M. sokallja a sétát, nem gondolta, hogy annyira az erdő mélyén van a rejtés, azért meggyőzöm, könnyű nekem, én láttam a térképet - és hát a g:hu mutatja az utat, hehe. Rendíthetetlen vagyok, a technika igenis barátunk! Mindenesetre most nem visz el a bozótba, megvan a ládika. A tartalma annyira nem lelkesít: a szokásos apróságok mellett van benne szétázott cigi, gyógyszer, rágógumi, korhadt sebtapasz... pedig írja a tízparancs, hogy ezt ne!

Rendet rakunk, indulunk vissza. A holtág partján horgásztábor. Nem túl közlékeny emberek lakják, na ja, a horgászok hallgatag emberek(?), autóik, mellett összkomfortos sátraikban élik életüket (Hm. A kastélyparkba nekem nem lehetett behajtani. De úgy látszik, van az a BMW, amivel lehet...) Fotózkodunk még párat, majd megyünk is Tiszalök felé.

 GCTLOK

NEM ez az arborétum bejárata! :)

Ismerős vidék, jártunk mi már erre, persze akkoriban csak horgászati szándékkal. Azt, hogy arborétum is van errefelé, nem gondoltuk volna. A leírás szerint a szarvasihoz hasonló... hát azért annál kevésbé karbantartott. Érdekes egyvelege az emberi kéznyomoknak és a természet munkájának.

A láda ismét M.-é. Valahogy az ő szeme, szimata villámgyorsan kiszúrja a "nem oda illő" elemeket. Én madarászom, gombászom, virágokat szagolgatok, ő meg előhúzza a ládát valami nem létező helyről. 

Sárga gévagomba

Kesser

"azt írja, 31 m Északra..."

Jó ez!

Ez is megvolna.  Már csak horgászni "kell", hogy teljes legyen a mai program. Letelepszünk egy nyaraló-telep mellett,

 és hát a peca sem múlik el eredménytelenül.

A hazaút szinte eseménytelen volt: A pusztában egy gólya vadászrepülőként kezdte üldözni az autónkat (Hitchcock-i jelenet volt), megint rossz felé kanyarodtunk Tiszalucon, hangosan röhögve a saját ügyetlenségünkön, de szerencsére minden út Miskolcra vezet. A navi-gépeket már be sem kapcsoltuk. Szerintem tökéletesen elkormányoztak volna bennünket - Tiszaújvárosba.

:))

Kálvária - A vakhit bosszúja - ("szivatnak Anyám STOP")

(Képek később, ha leszedtem a telefonról)

Ó, de rég keresgéltem már, viszket a "keresőm". Nézzük csak: belvárosi séta. Ez kell nekem, a Népkert, itt van a háztól pár száz méterre, hát csak nem hagyom ki? Szoktunk itt bringázni az unokával, nincs itt rejtély, gyerünk!

Munka előtt adódott két óra szabadidőm, gondoltam, abba belefér. Leparkoltam a kert szélén, kézbe kaptam a g:hu-t, "na, gyorsan vadásszuk le azt a totemoszlopot" - gondolattal már indultam is. 

A kütyü... hát gondolkodik, rendben. Gondolkodjon, addig is sétálok a friss, 8°-os reggelben. Árnyas fák között egy rigócsalád ugrál a lában előtt, az apa mutatja a reggelikeresést fiókáinak.

Kicsi rigó

Tetszik.

A gép is kezd feltápászkodni, átvezet a park túloldalára... hm.

És mondja: "Menj, vándor, 870 m-t Délnek!"

????

Mi van?!

A parkot északról szegélyező út fölött magasodik az Avas, a város felé néző lejtőjén egy kálvária, kis kápolnával. Kívánatos hely, az Isten is rejtésre találta ki, de... De az nagyonis nem a Népkert, onnan nem is látszik!

Aha! A furfangos miskolci rejtők! Tudom én! A Vár ládája sem a várban van, hát itt is huncutkodnak! Áhá, hát rajtam nem fognak ki, gyerünk a hegyre!

Azám, "gyerünk". Csakhogy oda vagy 3-400 lépcsőfok visz fel. De ha ott az obeliszk, hát oda megyek. Lépcsőzgetek felfelé szorgalmasan, a hátamon csurog a veríték, lihegek, de legalább a méterek fogynak. Jó dolog ez a GPS, na, vigaszt ad a megfáradt vándornak.

A hegytető felé vezető út a város egyik villanegyede mellett vezetett. A korai órán rajtam kívül nem sok járókelő volt ott, egy kutyasétáltató lány, akit már lent, a parkban is láttam, és vagy tucatnyi zsákos ember, akik a kukákat mezgerelték szorgalmasan. 

Az iránytű most már a tető felé mutatott, 80, 50 méter... majdnem a kilátónál voltam, ott kellett befordulni egy bozótba vezető ösvényre.

Hej, de furfangos helyre visz a "könnyű belvárosi séta"!

A bozótból egy fiatalember (busman?) bukkant elő. Szégyen-nem szégyen, én bizony megkérdeztem tőle, hogy ugye itt, a sűrűben van egy faragott oszlop? A srác - hát, mondjuk úgy, földbe gyökerezett a lába. Szerintem erre a kérdésre nem számított. De nem is vallotta be, hogy ott lenne az én oszlopom, hebegett valamit, hogy ő naponta jár erre, de eddig soha... Otthagytam, mentem a GPS által mutatott  irányba, mert már csak harmincvalahány méternyire volt a cél...

Na jó, tudom 10-20 métert simán téved.

Aha...

Ebben a csátéban azonban nem volt kopjafa, az hétszentség. Konkrétan semmi sem volt.

Kikecmeregtem vissza a tetőre, nézegettem a kütyüt, hát pedig ott volt  fehéren-feketén a  koordináta, rá kellett csak kattintani, így ni.....

Bocsika :)

Valami ilyesmit mondott volna a teló, ha lett volna szava a dologhoz, majd fordított 180-at az iránytűn, a 30 métert kicserélte 978-ra, és szerintem a szoftver hangosan röhögött.

Na, lehetett visszamenni.

Panoráma...

... a belváros nem is látszik innena Népkert sem :)

 A szoborrá dermedt fiatalembert hátrahagyva, a meredek kaptatókat visszafelé kényelmes lejtőként abszolválva vonultam vissza. A kukabúvárok már ismerősként üdvözöltek, következett a kálvária,

a 400 vagy mennyi lépcső

, és hamarosan megérkeztem a Népkertbe.

Hogy közben miket gondoltam, azt nem részletezném, nehogy aszerint ítéljetek meg.

Viszont legalább fotóztam egy párat a nagyokos vacakkal, "aki" mellesleg minden fotó után újra megpróbálta elsütni a viccét a "menj Délre" poénnal, olyankor újra rá kellett kattintani az obeliszk koo-jára, hogy  szégyenkezve hajlandó legyen újra a park felé mutogatni.

Íme a keresett oszlop (és nem a lámpaoszlop!). A GPS szerint 30 méterre van. Nem látjátok?
Na ugye! :D:D:D

Höhö, meglett a faragvány. (amit egy kitelepülő sörsátor is megpróbált rejteni).

lehet vagy 6 méteres...

Megmértem: 197 méterre állt a parkoló autómtól. Tudom, +- 10 méter, akkor 207-re.

Éhesen, szomjasan, csatakosan roskadtam az ülésbe.

Azóta is itt motoszkál a fejemben a gondolat, hogy ez még csak az első állomása volt a "könnyű belvárosi sétának".

Mi lesz még itt?
-----------

Ehhez képest a többi pont békésen megadta magát. némi izgalmat  talán a Deszkatemplom felső bejárata jelentett, (nem is kellett volna oda menni), nem a legszelídebb vidéke Miskolcnak.
Este M.-et rávettem, hogy egy fagyizós túra kíséretében járjuk  be a Szinva-terasz - Városház Tér - Centrum áruház  "háromszöget" jó kis levezető mozgás volt a reggeli extrém sport után.

(Másnap reggel lépni alig bírtam az izomláztól.)