Vasárnapi húsleves

/fényképezőgép híján a fotókat a láda blogjából vettem át. Köszönöm!/

... az volt betervezve, anyós remekműve, rántottcsirkés másodikkal, Kazincbarcikán.

Nos, ha már Barcika, néztem ládát is. Az eredeti elképzelésem egy ottani hegyi túra lett volna, csak... 

Éjszaka alapos zivatar áztatta el a környéket. A hegymászás még most sem kedvencem, a pénteki Molnársziklás túrára még emlékeztek az izmaim (a fejem meg a tegnapi lakodalomra... :) ), a sárban hegymászást így már extrém sportnak tekintettem. B-tervként ez a lankás domboldalon futó földút melletti rejtés jó ötletnek tűnt. (És hát felületes is voltam, nem bogarásztam én a logokat, itt a leírás, le van írva, hol a sírhely, hol a láda, és megvan a láda, mert megtalálták. Könnyelműség volt!)

9-kor indultunk, a kocsit a közeli lovardánál hagytuk. (a fényképezőt pedig otthon - "kezdőőőődik!"). Kiszálltunk, én már meg is csúsztam az iszapos sárban. M. nem érezte még a bajt, az ő oldalán beton volt.Indultunk, egyelőre csak az én elképzelésem szerint, vagyis nem, mert én átkeltem volna a lovardán, de M. ma nem volt kalandozós hangulatban, hát baktattunk a karám mellett. Egy ház felé vitt az út, a kapu előtt már messziről fennhangon ugatott ránk egy fekete kutya. (M. szorosan markolta az ideiglenesen kesser-ernyőnek kinevezett csomagtartóbeli tartalékernyőt.)  Jó-jó, majd félelmetes fekete őrző-védő eb lesz, egyelőre csak gyakornok, kissé mutáló hanggal, bizonytalan kiállással. Amint közelebb értünk, visszavonult a kapu vonalába, amikor azonban látta, hogy mi az ellenkező irányba fordulunk, kiesett a szerepéből, és csatlakozva hozzánk kalandozni indult ő is. Régi emléket idézett, amikor - még sehol nem volt geocaching), horgászhely-néző kirándulásra indultunk, és csatlakozott hozzánk egy borz-festésű rottweiler Ezt úgy kell érteni, hogy szerintem egy meszesgödrön kelt át, mert a lábai és az oldala középig fehér volt a beleragadt mésztől, a többi meg rotis fekete. hát az is ügyes egy jószág lehetett... aztán kísérgetett minket a városban, majd kint a Sajó-parton tovább, eleinte tartottunk tőle, a túra végére meg szinte csapattagnak éreztük. Nos, a kis feketeség jött velünk, fürgén, ugrabugrálva, majd fogócskázni akart, aztán, néhány száz méter után hazatért, gondolom, hívta a kötelesség.

M. eddig sietősen lépegetett (a húsleves vonzereje rá is hatott), aztán kezdett lassulni.
Meg cuppogni.
Meg morogni.

A sár...

 M. cipőjén kilós koloncokba gyűlt az éjszakai esőtől feláztatott agyag. Én inkább az út menti füvet választottam, az vizes volt ugyan, de nem ragadt annyira.

Közeledtünk a jelhez, szép nyílt területen, művelt kertek mellett haladtunk, a "Humor Harold" márkájú útbaigazítógép sunyin... nem csinált semmi meglepőt. Volt neki holdja, mutatta az irányt, számolta a fogyó métereket. Na, ilyenkor kezdek el gondolkodni, hogy hol van a kakukktojás a dologban? Mert van, az tuti!, Ha nem látom, nem vettem észre. Pedig már 30 métert mutat, mi itt a gond?

Meg is volt a cél, a katonasír.

Látszott az útról is. Vidáman becsörtettem, nem is nagyon zavart a bozót. Mögöttem M. már óvatosabb volt, a sárcsimbókos cipő, a melegítő+póló öltözet az én túrabakancs és dzseki felszerelésemhez képest nem  versenyképes. (Hm. Nem első eset, hogy a párom alábecsüli a szükséges öltözetet. Kétségtelen, hogy ő az elegánsabb.) Ez azért baj, mert a végső keresésben ő szokott a sikeresebb lenni, hát itt most esélytelen lesz. Mehetek magam a dzsungelbe, mert hát persze a rejtés nem a sír közelében lesz, a kütyü mutatja is, toronyiránt persze, hogy ott van az, 18-20 méterre. Remek. :( Fél méterre látok be a gazba. Jóféle gaz ez, akáctüske ujjnyi vastag, méteres csalánnal díszítve. A nyíl irányában tehát esélytelen lennék,de láttam halvány csapásokat azokon próbálkoztam.

Aki tévedt már el tüskebozótban, az tudja, mit éreztem. A többieknek: halálfélelem, kétségbeesés "Haza akarok menni!". Ha nem ment volna tegnap éppen nászútra a fogorvosom, most csikorgattam volna a fogaimat, de csakazértis bebújtam mindenhová, néha a menekülést sem érezve biztosnak...

A találatok:

• - ecetes flakon (nem láda)
• - szövetzsák (nem láda)
• - permetszeres edény (nem láda)
• - kivágott fák csonkjai (nincs láda)
• - kutyacsontváz (fej nélkül - nem láda)

... és tüske, és csalán, és sár ,és korhadék, és pókháló, és minden vizes, és szemembe csurgó veríték, és M. hangja valahonnan meghatározhatatlan irányból, hogy "erre nézd meg!"... Erre? Nem is látom, nem hogy azt látnám, merre mutat. A viccelőgép azt írja: "menj haza, jobban jársz" (azaz elvesztette a holdjait, most éppen 21 km-t mutat, az otthon távolságát).

Megkerestem M.-et, a kezébe nyomtam az izét, vigyázzon rá ő, én elveszíteném, eláztatnám. Nála persze tüstént felébredt. Segédem (na jó, néha szerepcserés, és főnököm... :)) eltűnt a közelből, távolabbról hallottam a motoszkálását, aztán egy másik ösvényen visszatért. Megjegyezte, hogy mivel neki nincs dzsekije, én leszek az, aki mindkettőnk ötletei szerint fog fetrengeni a tüskebozótban.

És lőn...

Megmérgelődtem, most már nem kerestem kessernyomokat, hanem tüzetesen átkutattam minden négyzetcentit. És ez volt a nyerő!

Megvolt a láda! Egy kimondottan rejtésre való helyen... már ha amúgy maga a kis bozót maga rejtésre való lenne...Kissé rozsdásodó kupakkal, ezért a logbook kapott egy zárható nejlontasakot. Bejegyeztük magunkat. kikecmeregtünk a csátéból.

Leltár:

• - térdig sáros, afölött törmelékkel vegyes ázott öltözet
• - szúrások, karcok
• - zsibbadó, vörösödő csalán-nyomok, bizsereg a kezem, alig tudok már írni,

de...

Megvan!

Lassan alább szállt az adrenalin a vérben, amint visszacaplattunk az autóhoz, 11 óra volt, két óránkba került ez a 700 méteres út. Nagyjából tisztába tettük magunkat, hogy valamennyire szalonképesek legyünk a vasárnapi asztalnál, mert bizony már ez lebegett a szemünk előtt (nagyon szép képzavar ez a szem előtt lebegő húsleves :))).

Hegymászásról több szó nem esett.