Szakadtak

Vannak ládák, amelyek felkeltik az ember érdeklődését. Nem simán csak "útba esnek", hanem valami titkot sugallnak, valami extrém izgalmat ígérnek... Nos, a GCDBSZ ilyennek tűnt.

Annál is inkább, mert V_Gabor társunknak volt egy ezzel kapcsolatos fórum-kommentje úgy másfél hónappal ezelőtt:

"Nagyon csodálkozom! Ezt a ládát (GCDBSZ) 2011. novembere óta senki nem kereste meg! Eddig is összesen 72-en vagyunk megtalálók! :(

Nézzétek meg a fotókat (logokban is) és irány "Ahol a part szakad"! Én éjjel kerestem fel, de akkor is óriási élmény volt! A mai napig minden részletére tökéletesen emlékszem. "

Hm... nézzük csak. Ez nincs is messze. Szeretem a Hernádot, régebben sokat jártam arra, talán még pecáztam is a környéken. Mégis, mi lehet a titka? 

Aztán, a logok olvasgatása közben kezdett sejleni a dolog: Valami bozót, ahol jó eséllyel egy éve nem járt senki... 

A nyár elég zsúfolt, mindenféle családi és egyéb programokkal, mozgalmas volt amúgy is, ezt a célt hátrasoroltam, de most eljött az ideje. Eredetileg a fiammal szerettem volna menni, neki van bőven túra-tapasztalata, gondoltam, mi férfiak majd megmásszuk a meredélyt, M. pedig a folyó partján a pihenőben készít nekünk finom szendvicseket, vagy valami hasonló - de máshogy alakult. Szokásos kettősünk indult neki a kalandnak. Én sejtettem, hogy mire számíthatunk, de M.-nek nem nagyon részleteztem a dolgot. "Bozót lesz. Vállalod? - Persze!" (Hát, majd legközelebb hosszabban gondolkodik :))

Az autó megpihent a házak mellett, mi pedig kényelmes aszfalton sétáltunk a vadászházig. Ez igazán kulturált környék, ami érdekes volt benne, hogy a turista jelzés a birtok széléről indult az erdő felé. Hát, ha lett volna valami vadász-buli a helyszínen, lehet, hogy furcsán néztek volna ránk, de most csend volt.

Nyugodtan bóklásztunk, megvolt a jelzés, szép, széles irtás vezetett lefelé. 

Jelzés a vadászház udvarán...

Ez volt az altatás. Ahogy korábban írták, egy ponton az út - megszűnt. Valamiféle csapás ugyan volt, és erre vezetett a "tanösvény" is, de egy vízmosás agyagjában már csak hasított patanyomokat láttam... Szerencsénk annyi volt, hogy pár nappal előttünk jártak kesserek a ládánál, szerintem az ő csapásuk volt valamennyire kivehető az aljnövényzetben.

Feltehetőleg nem a turisták nyomai

Az út néha arasznyira haladt a meredély szélén. 

Az erdőből kiértünk végre, esélye volt a gé-nek is holdat látni, egy kitaposott placcnál megállva mondta is, hogy "hatvan...", arra, befelé.

Hát igen, ismét mintha sejlett volna egy előttem járó nyoma, 

Ott...?

 hogy az vaddisznó vagy turista, az nem volt egyértelmű (bár épeszű vadmalac ide nem jönne). M-et hátrahagytam, minek szenvedjen, én becsomagoltam magam a kökénytövis-álló gúnyámba, és bevetettem magam a bozótba. Na nem annyira "vetettem", mert a kökénytövis 2-3 centis, óvatosan cselezgettem az ágakat, hárítottam az utánam nyúlkáló csipkebokor-vesszőket ("kettő- csipkebokorvessző" morogtam a gyermekmondókát az orrom alatt), törtem is a fejemet, hogy mit keres itt még ez is, míg végül belemarkoltam egy csalán-szárba...

Na! (Akkor itt most sípoljunk ki valamit.) Szóval együtt volt a kedves társaság. Ezzel együtt a távolság szépen csökkent, végül egyszámjegyű lett. Elcsomagoltam a kütyüt, vizslattam a tájat, ugye ilyenkor keres az ember valami jellegzetes tereptárgyat, ami alkalmas lenne rejtekhelynek. Na de ehhez képest??? Itt akár a lábam alatt is lehetne a láda, akkor sem lenne nagyobb biztonságban! 

Mégiscsak meglett.

Kedves rejtői ajándékként a környék egyetlen nemszúrós bokra alatt, "ágakkal takarva". Biztonság forewer, ugye, nehogy "illetéktelen szemek" felfedezzék. Na, hát arra nem lesz itt esély. 

Hagytam a helyén az egészet, visszaindultam M.-ért, remélve, hogy nem rabolta el a yeti azóta, meg addig is tapostam egyet az "úton", hátha lesznek még követőink. Vezettem befelé, közben hallgattam a megjegyzéseit, tanácsait a rejtőnek... azért a láda közelében már megbékélt, kapott ő is egy üdvözlő lapocskát (Köszönjük!), hogy sokáig emlékezzünk erre a keresésre... 

Köszi! :))) (Nem tűnök kissé elgyötörtnek?)

Hogy kissé érzékeltessem az élményt, a fényképezőgéppel megörökítettem a ládától a "tanösvényig" vezető kis sétánkat (a technika és az én operatőri képességeim megítélésekor kérem emlékezni a klasszikus western- szalon feliratra: "Ne lőjetek a zongoristára! Tudása legjavát nyújtja!" 

Visszafelé eseménytelen volt az út, miután nem volt kedvem tovább követni a nemlétező tanösvényt. 

A víkendházakhoz érve három idős hölgy nézett ránk csodálkozva, amolyan "hát ezek meg honnan kerültek elő"-pillantással. Az ilyesmit én sosem hagyom szó nélkül, köszöntem egy hangosat, s ebből hosszas, barátságos beszélgetés kerekedett, végülis mi voltunk napok óta az egyetlen esemény a környéken.

 A kedves néniktől még ajándékot is kaptunk, amit a kert terem, kis csomagban.

 Köszöntük, a gesztus azért is jól esett, mert oldotta a finoman szólva "kalandos"-nak minősített rejtés miatti averzióinkat.

(Hogy ís írta V_Gabor? " Én éjjel kerestem fel, de akkor is óriási élmény volt! A mai napig minden részletére tökéletesen emlékszem." Hát mit lehet erre mondani? Elhisszük! :))

Az autóban M. értékelte a kalandot:

 -Második hely! A győztes még mindig a GCKIS láda, (amit a "Vasárnapi húsleves" című történetünkben meséltem el), de csak azért, mert ott még az eső is esett... Aztán persze megbékült. Például, mert a következő pont a mostani túrán egy klasszikus, minden szívatástól mentes, érdekes, látványos, pihentető élmény volt: a Legyesbényei barlangok

Utóirat: 

A rejtő indoklása a rejtés körülményeire: "Kicsit tüskésebb a megközelítése, hátha ez elveszi a kedvét azoknak, akik a szükségüket végezni mennének hozzá." Hát, ezt az elvárást 100%-osan teljesíti. 

;)

A láda címe: "Ahol a part szakad". Szakad itt más is: Gatya, cérna... de emiatt senki ne hagyja ki!