A szomszéd ládája.

December. Az első hó.

Öklömnyi pelyhek libegnek alá a szürke égből. Ez már a tél.

De a városnak ünnep, fehér takarót húz a szürke aszfaltos út,  hóbuckává válnak a parkolóban szunyókáló autók, alig hallatszik a reggeli forgalom zümmögése.

M. lelkesedik, mint a gyerekek, hát tényleg szép ez így. Látogatóba indulnánk a szomszéd városba, na de ilyen időben ki akar autóban gubbadni? Gyorsan meggyőzhető, hogy túrázzunk egy kicsit a vendégség előtt. Készülni nem tart soká. Párom kérdezi ugyan, hogy mennyire lesz sáros, de mit mondhatnék erre: „á, semennyire, látod, fehér hó van mindenütt”. 

Miskolc – szerintem  - szomorúan kevés geoládával kényezteti a környék kessereit. A meglévőket már begyűjtöttük, a többi beteg, alkalmi, megszűnt… Hanem a minap „véletlenül” a térképre nézve, az egyik, eddig  gyengélkedő rejtés szép zöld dobozként világít – hőhe! Az Akasztóbérci kilátás új gazdára lelt Hgabor1 cimboránál, aki, mint kiderült, a velünk szemben álló házban lakik. (Őszintén szólva megelőzött, mert szeretnék én is gazda lenni, vannak is terveim, csak azok… szóval készülődnek.)

Tehát ez lesz a cél. A leírás szerint 15 perc séta.  Nem is bonyolítjuk a készülődést, a domb miatt túrabakancs és bot kerül a csomagtartóba, és „usgyi”!

Megnéztem én előre az útvonalat, ki is nyomtattam. Olvasom M.-nek a leírást, haladunk is szépen, hidacska, van közben valami utalás a víz hatalmára, gondolom patakmeder, vízmosás… Kiérve az erdőből szétnézek. 

Először is: nem nagyon látszik semmi, mert még mindig szépen havazik. Vannak villanyoszlopok, tecsó-parkoló, domboldal, két szatyros ember, ennyi. Kell a technika.

Kellene.

De nincs!

A gé nem lát holdakat, vagy nem szereti a hófelhőket, nem segít.  Sok út, ösvény tekereg itt, M. halad is határozottan. Amit kissé furcsállok, mert a leírást nem olvasta…

Csúszós kaptatókon kapaszkodunk, míg végre felérünk a tetőre. Az én telóm sztrájkol, M. –ét izzítjuk be. Az szolgál is információval, biztató, hogy kétszázötven méterre van a láda, szerinte. És, mint tudjuk: légvonalban. És, ahogy velünk történni szokott:  egy szakadék-szerű völgy túloldalán.

Grrr!

Lehet leereszkedni – az sosem gond, segít a gravitáció, bár M. nem vállalja be a nadrágféken szánkázást, inkább kerül egyet a combig érő, havas fűben. Én nem… Lejutni tehát sikerült, de a másik dombra felfelé kellene másznunk. Van is egy csapás, csakhogy a hó alatt láthatatlan, csúszós agyag rejtőzködik, a domb oldalában malackodunk egy métert fel, kettőt vissza – hát ez így reménytelen. Visszacsúszkálunk a völgy aljára, és néhány száz méter után  csak-csak akad egy lankásabb rész, végre feljutunk a megfelelő tetőre. (Mérte valaki az időt?)

Na, itt már könnyebb. Még a „panoráma” is megvan, már amennyit a párás időben sikerül kivenni a távoli szürke alakzatokból: az áruház, az út, a toronyház…

A ládát nem nehéz megtalálni, annak, aki tudja, mit keressen. Az előttünk járó nem gondolta túl meggyőzőnek a rejtést, de én azt hiszem,  egy véletlenül erre tévedő embernek egyáltalán nem feltűnő az úttól 10 méterre, egy ágbogas fácska alatt két kődarab, az, hogy nekünk nyilvánvaló, az pedig direkt kedves figyelmesség a rejtő részéről. A környező bokrok eléggé takarják a kesser-tevékenységet, szóval rendben van ez. (Volt, hogy egy filmes dobozt kellett megtalálni egy erdőben, GPS-jel nélkül, valamelyik fa tövében… nekem az rosszabbul esett.)

M. látja

Ott! :)

Ez megvan!

Minden rendben

Angyalka, elvégre Karácsony közeleg

Visszamenni nem is olyan egyszerű, mert nem gondolnám, hogy megint a vádin és a nadrágfékes meredélyeken kéne… de szerencsére  adja magát az út, amin felfelé kellett volna jönni.

Erről kellett volna érkezni

Itt már optimista

Nemsokára visszaérünk a kiindulóhelyünk közelébe. Én még elgyönyörködöm egy monokiniző nő látványában(!), és rájövök, hogy nem a nőcit kellett volna néznem felfelé jövet, akkor talán nem kerüljük meg a fél hegyet. 

De úgy negyed órás séta lett volna. Az meg kevés, nem?

Szóval, kedves utánunk érkezők: A hölgyikét tessék csak alaposan megbámulni!  (Mivel nincs  18-as karika a blogon, szándékosan nem teszek be róla fotót.)

Köszi Gábor, ez tetszett!